„A narancsvörös sátrak is
Mint a káprázat karikái
Vagy mint izzó gömb-madarak
Kezdtek az időn kívül szállni”
Henri Gonzo a Fran Palermo zenekar vezetőjeként már több mint egy évtizede a hazai popzenei élet meghatározó kulcsfigurája, április végén új felállásban lép színpadra. A Henri Gonzo és a Papírsárkányok együttessel most először magyarul énekel, korábban kizárólag angol nyelvű számokat adott elő. Tavaly tavasszal jelent meg az új felállás debüt LP-je, A Cementkert, amit az év egyik legjobb magyar lemezeként emlegettek az online platformok. Az új dalok klasszikus hangszerelésűek, csendesebb, befelé figyelő zenei világ jellemzi őket. Henri szövegeit Virginia Woolf-tól Julio Cortazar-on át Juhász Gyula, Nemes Nagy Ágnes valamint az ókori görög versekig számos irodalmi hatás inspirálta.
Ezúttal új dalokkal kiegészülve, neoklasszicista hangszereléssel mutatják be különleges világukat.
Csak te, a legjobb barátaid és egy sátor kell a legjobb hétvégéhez. Tartsatok velünk!
Ne felejtsétek, hogy már OTP Szép kártyát is elfogadunk.
Idén velük indítjuk a fesztiválszezont
Henri Gonzo és a Papírsárkányok
Platon Karataev
Agócs Márton és Fejér Mihály (Aurevoir. duó)
Aranyakkord
OHNODY
Szesztay Dávid (Kiscsillag)
Sallai Laci
Hét Hat Club
Superflake
Savages y Suefo
Lázár Tesók
Lecsó
Temesi Blanka
Továbbá számos zöld programon is kikapcsolódhattok
Felelős Gasztrohős Jane Goodall Intézet
Túra Veled
Pilisi Parkerdő
Vadvirág Teaház
kenu-túrák
kirándulások, workshopok, szóval minden, ami egy jó hétvégéhez kellhet!
Reméljük, hogy ti is megtaláljátok kedvenceiteket, mi már alig várjuk, hogy Dömösön táncoljunk és éjszakázzunk veletek. JA ÉS MÉG VALAMI: idén ottalvós lesz a Szeláví!, tudtátok?
Annyian kértétek, hogy idén már hozhatjátok a sátrakat!
4. Szeláví! Fesztivál 2024. 05. 31. – 06. 02.
Dömös
https://tixa.hu/szelavi-fesztival
Megvalósul a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
#nka#nemzetikulturalisalap#fesztivaltamogatas#kulturatamogatas