A Lev Tolsztoj karakteréről elnevezett zenekar 2016-ban alakult, Budapesten. Magyarországon telt házas koncerteken játszottak már az Akváriumban, a MÜPÁban és az A38 Hajón is, míg külföldön felléptek többek között a Roadburn, a Reeperbahn, a Eurosonic és a Liverpool Sound City fesztiválokon. Első lemezünk, a For Her (2017) a nemzetközi térképre is feltette a zenekart, dalaikat azóta is több milliószor stream-elték a világ minden tájáról. Az együttes második, Atoms (2020) c. lemezével ellépett az addigi akusztikus iránytól egy hangosabb, grandiózusabb hangzás felé. Az album a legbelsőbb énünk kereséséről és minden megkérdőjelezéséről szól, a dalokban hol önmagunk felé zuhanunk, hol éppen attól távolodunk. Ezen a spirálon kering tovább az együttes tavaly januárban megjelent, ‘Partért kiáltó’ c. lemeze, mely a víz, a hegy és az erdő szemével néz az emberre, és tovább bolyong a létezés magja körül. A Partért kiáltó tavaly az Artisjus összesítése szerint a kritikusok egyik kedvenc lemeze volt, emellett Fonogram-díjjal is jutalmazta a szakma. A zenekar következő, Napkötöző c. nagylemeze 2024 tavaszán érkezik.
Csak te, a legjobb barátaid és egy sátor kell a legjobb hétvégéhez. Tartsatok velünk!
Ne felejtsétek, hogy már OTP Szép kártyát is elfogadunk.
Idén velük indítjuk a fesztiválszezont
Henri Gonzo és a Papírsárkányok
Platon Karataev
Agócs Márton és Fejér Mihály (Aurevoir. duó)
Aranyakkord
OHNODY
Szesztay Dávid (Kiscsillag)
Sallai Laci
Hét Hat Club
Superflake
Savages y Suefo
Lázár Tesók
Lecsó
Temesi Blanka
Továbbá számos zöld programon is kikapcsolódhattok
Felelős Gasztrohős Jane Goodall Intézet
Túra Veled
Pilisi Parkerdő
Vadvirág Teaház
kenu-túrák
kirándulások, workshopok, szóval minden, ami egy jó hétvégéhez kellhet!
Reméljük, hogy ti is megtaláljátok kedvenceiteket, mi már alig várjuk, hogy Dömösön táncoljunk és éjszakázzunk veletek. JA ÉS MÉG VALAMI: idén ottalvós lesz a Szeláví!, tudtátok?
Annyian kértétek, hogy idén már hozhatjátok a sátrakat!
4. Szeláví! Fesztivál 2024. 05. 31. – 06. 02.
Dömös
https://tixa.hu/szelavi-fesztival
Megvalósul a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
#nka#nemzetikulturalisalap#fesztivaltamogatas#kulturatamogatas